Eredetvizsga

Az eredetvizsgálat során a vásárolt gépjármű összes műszaki adata és információja napvilágot lát, még az is, amiről az eladó esetlegesen nem adott tájékoztatást, így bizonyosodhatunk meg arról, hogy járművünk a törvényi előírásoknak is megfelel.

Miért van szükség az eredetvizsgára?

Ahhoz, hogy a vásárolt gépjármű hivatalosan is a mi nevünkre kerüljön, az átíráshoz szükséges az úgynevezett eredetiségvizsgálat. Ezen vizsga biztosítja a szóban forgó jármű eredetét, mely mind az eladó, mind a vevő érdekeit szolgálja. Az eredetvizsgálatot kizárólag egy erre a célra kiadott hatósági engedéllyel, jóváhagyott telephellyel és felszereléssel rendelkező vállalkozások végezhetnek. Ha a vizsgálaton a vizsgáló személy mindent hitelesnek talált, egy hitelesítő okmányt bocsát az új tulajdonos rendelkezésére, ha bármilyen apró eltérést is talált, köteles azt jelezni a hatóságok felé.

Hogyan zajlik egy eredetiségvizsgálat?


Az eredetvizsgálat módjáról a 301/2009. (XII. 22.) Korm. rendelet rendelkezik. Tömören összefoglalva, olyan szakszervizek végezhetnek eredetvizsgálatot, kik szerződésben állnak a Nemzeti Közlekedési Hatósággal és az egységes nyilvántartó rendszer szoftverét használják. A hatályos szabályozás értelmében a vizsgálat érvényességi ideje 60 nap, ez idő alatt az igazolást csak egyszer lehet felhasználni.

 

Mennyibe kerül az eredetvizsgálat?


Személygépkocsi 1400 cm3-ig 17.000,-
Személygépkocsi 1401-2000 cm3-ig 18.500,-
Személygépkocsi 2000 cm3 felett 20.000,-
Kis tehergépkocsi 3,5 tonnáig 20.000,-
Motorkerékpár 500 cm3-ig 15.500,-
Motorkerékpár 500 cm3 felett 17.000,-
Négykerekű motorkerékpár (Quad) 14.000,-
Könnyű pótkocsi, lakókocsi, utánfutó 16.000,-
 

A feltüntetett árak hatósági árak, ÁFA nélkül, bruttóban értendőek.

Mikor nem kell eredetiségvizsgálatot végeztetnünk?


Állami szervek tulajdonában lévő járművek esetében, a gépjármű-kereskedésre jogosult vállalkozók egymás közötti adás-vétel esetén (kivéve ha rendeltetésszerű használat céljából történt a tulajdonos váltás), muzeális jellegű járművek forgalomba helyezésekor vagy annak adás-vételekor. Továbbá ha a szóban forgó jármű közös tulajdonban van és az egyik tulajdonostárs volt a tulajdonos, ha a nyilvántartott üzembentartó változatlan maradt, akkor, ha polgári jogi szerződés keretein belül rögzítették tulajdonossá válását. Ha a tulajdonjogban bekövetkezett változás öröklés miatt vagy gazdasági társaságban történő átalakulás, illetve jogutódlás során megy végbe, abban az esetben, még az eredetvizsgálat hiányában is nyilvántartásba kell venni a járművet.

 

Szolgáltatásaink

Mert közlekedni csak kifogástalan állapotú gépjárművel biztonságos!

gumi csere és javítás
Fém fékcső gyártás

Az elkorrodált rozsdás fékcsövek nem biztonságosak, mert egy intenzív fékezésnél megrepedhetnek, kilyukadhatnak. Ami balesethez vezethet és műszaki vizsga során sem felel meg.

gumi csere és javítás
Műszaki vizsgáztatás

A műszaki vizsga nem arról szól, hogy a tulajdonosnak egy okmánnyal többet kelljen érvényesítenie, hanem arról, hogy a forgalomban műszakilag hibátlan, biztonságos járművel közlekedjenek.

gumi csere és javítás
Eredetivizsga

Ahhoz, hogy a vásárolt gépjármű hivatalosan is a mi nevünkre kerüljön, az átíráshoz szükséges az úgynevezett eredetiségvizsgálat. Ezen vizsga biztosítja a szóban forgó jármű eredetét, mely mind az eladó, mind a vevő érdekeit szolgálja.

gumi csere és javítás
Futómű javítás

A biztonságos közlekedésre való törekvés szempontjából a gépjárművek futóművének szigorú biztonsági elveknek kell megfelelnie. A futómű szerkezeti elemi közé soroljuk a haladással és a különböző irányokba történő mozgatással kapcsolatos elemeket, a lengéscsillapítást, rugózást és a stabilitást biztosító elemeket és a kerékmeghajtás rendszerét is.

gumi csere és javítás
Fékjavítás

A fékezés útjának hossza hatványozottan nő a sebesség növekedésével (amit a gumik állapota és az útviszonyok is befolyásolnak) így hiába tanultunk fizikaórán megannyi képletet és számítást, elengedhetetlen, hogy az elemek összhangja tökéletes legyen.

gumi csere és javítás
Futómű beállítás

Az futóműnek a feladata, hogy maximalizálja a tapadást az autó kerekei és az úttest között, a haladó gépjármű könnyen kormányozható maradjon,úgy egyenes mint ívmenetben. mindezt oly módon hogy a benne utazók komfortérzete is megmaradjon.

gumi csere és javítás
Gumiszerelés és centírozás

A gumiabroncs biztosítja a gépjármű kapcsolatát az úttal, így rendkívül fontos, hogy a körülményeknek megfelelő és jó állapotban lévő gumikat alkalmazzuk. Ha kopott gumikkal közlekedünk, saját magunk, utas társaink és a mások életét is kockáztatjuk, vizes úton a fékút megnő, romlik a jármű irányíthatósága is.

gumi csere és javítás
Lengéscsillapító mérés

A lengéscsillapítók feladata a túlzott, függőleges futómű mozgások elnyelése, a kerekek és a útburkolat közötti kapcsolat folyamatos biztosítása. A lengéscsillapító legfontosabb szerepe tehát abban áll, hogy az út egyenlőtlenségéből származó rugózás lengéseit csillapítva a gépjármű kerekeit az úton tartja, nem engedi az útfelülettől elválni, ezáltal biztosítva a gépkocsi megfelelő stabilitását és a rövid fékutat.

gumi csere és javítás
Olajcsere

Az olajcsere és a karbantartási munkálatok időszakos elvégzése a gépjármű életkorától függetlenül nagyon fontos. A különböző olajak illetve folyadékok, szűrők, gyertyák előírt időközönkénti cseréje biztosítja a motor és az egész gépjármű megfelelő működését.

gumi csere és javítás
Felni javítás

A felni javítási munkálatok során biztosítjuk a megfelelő peremtömítést, a forgási síkok korrekciójával egyenletes futást adhatunk a felni peremeknek, ami a vibráció megszüntetéséhez szükséges.

gumi csere és javítás
Szélvédő csere

Járművünket az utazás során nem csak alulról érhetik veszélyek, a kavicsfelverődések szélvédőnkben komoly károkat okozhatnak. Ha végig reped a szélvédő, netán meg is törik az üveg, csak a szélvédőcsere segíthet már.

gumi csere és javítás
Fék mérés

A fék a gépjármű egyik legfontosabb biztonsági berendezése. Ahhoz, hogy a mozgó járművet biztonságosan megállítsuk, hatásosan működő, tökéletes műszaki állapotú fékre van szükségünk. Ezért rendkívül fontos a fékmérés rendszeressége. Ez napvilágra hozhatja a fém fékcsövek fáradását is. Ilyenkor fém fékcső cserére is szükség lehet.

gumi csere és javítás
Állapot felmérés

Ha gépjárművásárlásra adjuk a fejünket, sok szempontot kell szem előtt tartani. Szerencsés helyzetben új, szalon autó vásárlására van lehetőségünk, de ez keveseknek adatik meg. Így marad a pénztárcához szabott igények kielégítése.

gumi csere és javítás
Fényszóró beállítás

A fényszórók pontos beállítása elengedhetetlen a biztonságos közlekedés szempontjából, amelyet kiemelten ajánlunk műszaki vizsgát megelőzően, illetve a világító berendezések cseréjét követően. Műhelyünk a gépjárművek fényszóróinak beállítását, megbízható és pontos műszerrel végzi, a munka megvárható.

gumi csere és javítás
Hibakód kiolvasás

Sok, laikus autóstársunk gondolja azt, hogy pusztán a hibakód kiolvasás önmagában elegendő is lesz. Sajnos ki kell ábrándítsak mindenkit, nem, ez csupán a problémák elenyésző részében nyújt megoldást, legtöbbször a hibakód kiolvasás egy komolyabb vizsgálat része.

gumi csere és javítás
Klíma tisztítás

A klímaberendezés sajnos optimális körülményeket teremt a mikroorganizmusok elszaporodásához. A baktériumok és gombák mellett a különböző vírusok (pl. legionella) is kedvelik a klímarendszer nedves, nehezen hozzáférhető részeit. A légáram a betegséget okozó anyagokat a belső térbe juttatja.

gumi csere és javítás
Fékdob javítás

A megfelelő fékhatás a biztonságos közlekedés alapfeltétele! A fékdob és féktárcsa, szakszerű szerelés esetén karbantartás nélkül, cserétől cseréig problémamentesen használható. Fém fékcsöveit igény esetén újragyártjuk

Bihari Autóklinika ©2016 Minden jog fenntartva. Az oldalt készítette: Borbély Péter